2017. április 28., péntek

Majális 2017.

Jól sikerült a virágbörze, sok embernek szereztünk örömöt:)

Íme:










„Ajándék virágbörze!”


A füredi Életmód Klub és a „Vitalitás 2010” Közhasznú Egyesület 

2017. május 1-én a Vaszary – villa kertjében 10-12h-ig

szeretettel vár mindenkit az „Ajándék virágbörzéjére”,
ahol a szívjóságból összehordott
kerti-, szoba-, gyógy- és fűszernövényekből, magokból
bárki, vehet, vihet (ingyen), hogy aztán
virágos jókedve kerekedjék tőle.


2017. Majális




2017. április 11., kedd

Sárkányok napja




SÁRKÁNYOK NAPJA


Kicsik és nagyok egyaránt találhattak érdekes programot ezen a napon, mely egyben újdonság volt a városban.

Először a sárkányhajózás szépségeiről hallhattunk egy vetített képes beszámolót a balatonfüredi csapat három lelkes tagjától.
Megtudtuk, milyen komoly eredményeket értek el rangos, nemzetközi versenyeken, de a legfontosabb az a csapatszellem, és lelkesedés, amivel készülnek egy-egy versenyre, vagy akár egy edzésre. Az is kiderült, hogy soha nem késő elkezdeni az evezést, a bátrak máris kipróbálhatták  "szárazon". 
Reméljük nyáron majd mi is vízre szállhatunk, hiszen egyszer már sikerült "egy csónakban eveznünk", és ez valóban nagy élmény volt.










Az igaz történetek után jöttek a mesék. Ekkorra már megérkeztek a gyerekek is, akiket Egyed Brigitta színésznek sikerült bevonni a sárkányok mesevilágába.

Majd Németh Anikó mesepedagógussal kalandoztunk a sárkányok birodalmában.
A mesék után a bátor gyerekek benyúlhattak a sárkány barlangjába, ahol sárkánytojást találhattak. Volt, aki haza sem akart menni.














Úgy érzem nem csak a gyerekeket ragadta magával a mesék hangulata, tényleg, mi felnőttek miért nem olvasunk-hallgatunk már meséket? Pedig jó lenne!

Beszélgetéssel folytattuk a napot Reszegi Gabriella vezetésével. Az önismeret útján haladva próbáltuk megtalálni a bennünk lakó sárkányt. Mert néha előbújik. Mit tehetünk? Szelidítsük meg! Ne engedjük elmérgesedni! Beszélgessünk sokat a családban és egyéb kapcsolatainkban is!

Kelemen Lívia gyógynövényszakértő sárkányfüvet" ajánlott nekünk erősítésül. Ő mindig olyan lelkesen beszél a természet csodálatos ajándékairól, a gyógynövényekről. Most is hangsúlyozta a test és lélek harmóniájának fontosságát. 






Mindenki nagy örömére érkezett egy kislány és az anyukája a saját készítésű papírsárkányukkal, melyet aztán sikerült is felrepíteni a magasba. Így vidám hangulatban végzódött ez a tavaszköszöntő programunk.